Régi húsvéti ünnepek
Az emberi élet fordulói és jeles napjai mellett a régi kecskemétiek számára is az esztendő ünnepei adtak alkalmat a társas együttlétre. Ebben az egyházi és a népi hagyományoknak egyaránt fontos szerepe volt.
Húsvét a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe, amelyhez az egyházi események mellett számos továbbélő és megújuló népszokás is kapcsolódott. Sok helyen Húsvét körül tartották a tavaszi határjárást, mindenhol fontos szerepe volt a szentelményeknek és a húsvéti asztalnak. A magyar népművészet legszebb darabjai közé tartoznak a hímes tojások, és országszerte ismert volt a termékenységvarázslás gondolatán alapuló húsvéti locsolkodás. Ennek újabb keletű változata a verses köszöntővel kísért, kölnivízzel történő locsolkodás, amely falun és városban egyaránt divattá vált.
Az egyik legtöbbször leírt kecskeméti népszokás a nagypénteki bikahajsz, amelyet Jókai Mór is megjelenített a Hétköznapok című regényében. A szokás eredetét Hanusz István a szarvasmarha vágás megkezdésével magyarázta. A régi kecskeméti gazda és családja a télen át általában sertés és birkahúst, aprójószágot, baromfit fogyasztott. Ez a gyakorlat és a nagyböjt előírásai korlátozták a húsfogyasztást. A látványos ünnepség a böjt után kezdődő marhavágás ünnepélyes bevezetését is szolgálta. A fölszalagozott, aranyozott szarvú legyőzött bikát a bikahajsz helyszínéről egyenesen a vágóhídra vitték.
Húsvét hétfőn a város népe „Emmausba ment", vagyis a Mária-kápolna melletti népmulatságon vett részt. (Emmaus egy bibliai helynév. Jézus két tanítványa az evangélium szerint ebben a faluban ismerte föl az Urat.) Az "Emmausjárás" szokását a legkorábbi, Kecskemétről szóló néprajzi leírások is megörökítették, többek között Kubinyi Ferenc - Vahot Imre Magyarország és Erdély képekben című nagy munkájának Kecskemétről szóló fejezete. Mint Hanusz István írja a Hornyik Albumban, „a Mária-kápolna gyepén ekkor mézes-bábosok ütötték fel sátraikat, Laczi-konyhások sütötték a friss czigánypecsenyét, mely jól esett a foszlós kalácshoz, a finom béleshez, a tojásos pereczhez, az oltásos pogácsához, mit az anyjuk rakott a kocsi ládájába. Lebegő piros pántlika szalagok jelölték a ponyva alkotmányt, hol a jó bort mérték, húzta a vályogverő czigány, versenybírák az öregek voltak, mások tánczoltak, a legfiatalabb sutnyónép czikázó kifutósdit játszott."
Ha a rossz idő miatt esetleg elmaradt a húsvét hétfői ünneplés, az ifjúság pünkösd hétfőjén kárpótolhatta magát Talfájában, a tölgyes erdő lombjai alatt megrendezett mulatságon.
Húsvét ünnepét, liturgiáját és az alkalomhoz illendő szokásokat az egyházak mindvégig megőrizték. A néphagyományban a 20. század közepétől jelentős átalakulások történtek. Napjainkban hagyományőrző intézmények és szervezetek idézik fel Húsvét üzenetét és a régi közösségi szokásokat.
Székelyné Kőrösi Ilona
